Kedves szájbertársak!

Olvastatok már 48 órán keresztül?! MI igen! MEGCSINÁLTUK!

ÉLJEN! ÉLJEN! ÉLJEN!

Hogy miről is van szó? Aki tovább olvassa, kiderül.... :)

Március 13-án, csütörtök reggel még nem tudtam, hogy részt vegyek-e abban a közös irodalmi szellemi-lelki-fizikai olvasótúrán, melyről Bogyitól, kedves barátnőmtől értesültem. Nem tudtam semmit, csak azt, hogy mennem kell a városból, mert megfulladok. Így aztán 12.30-kor összepakoltam a legszükségesebbeket egyetlen hátizsákba, három napra. A rendezvényről alig tudtam valamit.

Nos, egyedül Bogyit ismertem a társaságból. Először is szétosztásra került az "egyenpóló", mely büszkén, fehéren-feketén hirdette a közös eszmét.  Felírták a nevünket egy résztvevői papírra, hirtelen névsor gyanánt. Hivatalos "eszmevezetőnk" Dr. Fűzfa Balázs főiskolai docens, volt tanárom, két szárnysegédje pedig egy harmadéves és egy negyedéves hallgatópáros volt.

A "nemhivatalos" megnyitó egy Széchényi emléktáblánál kezdődött, a két "jobbkéz" szavaival - Tanár Úr nélkül.

48 órás felolvasás Széchenyi István szombathelyi vizsgáinak 200. évfordulója, az 1848-as forradalom, a határok megszűnése és a béke tiszteletére

Egy idézettel kezdték a tisztelet-kirándulást, illetve zárták az "előnyitányt", mely idézet kiemelt része e vállalkozás mondanivalója:

"Az olvasásról

Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas. "

Márai Sándor: Füveskönyv

Ezekkel a gondolatokkal nyitottuk ki lelkünket a könyveknek, az olvasásnak, egy szellemi-lelki "zabálásnak". Közben fokozta az izgalmat a bejelentés, miszerint a kedves tanár úr eltűnt. "Keressük meg Fűzfa Balázst!" Aztán 14 órakor megérkezett a busz, elfoglalta mindenki az ideiglenes "olvasópultját", elindultunk F.B. nélkül...Sejtettem, hogy valami turpisság van a dologban. Kőszegen a busz finom csapágyzajjal kísérve lelassított. Megláttuk a szellemi vezért és megkönnyebbült, izgatott sóhajjal, mosolyogva fogadtuk. "Éljen éljen éljen!" Továbbindult a busz, Kőszeg később lesz helyszíne utunknak. Ezért F.B. szavaival élve egyelőre "tiszteletbeli lassítás" történt a Széchenyi-látnivalók közelében.

Kézhez kaptuk a hivatalos programot, illetve fontos részleteket tudtunk meg, mi újak, hogyan is zajlik majd a "zarándokút". Minden eltelt órát egy tábla segítségével követünk, illetve együtt, hangosan zengjük: "Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet.". F.B. közölte, hogy jövőre 72 órás felolvasás lesz, vagyis " jövőre majd tegnap indulunk", "Jó szerencsét helyett ezután Jó olvasást köszönünk", " a busz rendszámtáblája 0 38, sajnos nem 0 48, cseréjük ki..."

 "Ma este, szimbolikusan 18.48kor, Döblingben elkezdjük a visszaszámlálást az utolsó percben: 48!48!48!"

F.B. természetes és magával ragadó lelkesedését kellőképpen átérezhettük, bár nevettünk, nevettem én is, de valójában hihetetlen így szembesülni az élmény alapú tanításba vetett hitével, mely egy másodpercig sem erőltetett, egyszerűen kézen fog és vezet. Tisztelet érte.

Elindultunk Bécsbe, ahol már rossz idő fogadott minket. Elhaladtunk a legnevezetesebb, monumentális alkotások, nevezetességek mellett. Szinte mindenki ismerte ezeket, így én is, F.B. sem vitte túlzásba az idegenvezetést: " Balra néz......jobbra néz.....balra néz.....jobbra néz" - búgta finoman a mikrofonba. Hatalmas viharfelhő próbált bekebelezni minket. Tanár úr szavaival tudnám közvetíteni az időjárást..."Így nézett ki Széchenyi országa, valahol messze derengett némi fény". "Ilyen időben nem csak forradalmat lehet csinálni."  - Nos..igen - "Mindjárt kisüt a nap..lehet, hogy éjszaka világos lesz" - mosolygott huncutul, majd így folytatta: "Picike imádság kell csak" - mutatta két ujjával.

Csakhogy nem lett jobb idő, sőt. Jegeseső tette próbára buszunk szélvédőjét....F.B. ezt is frappánsan kommentálta, némi közjáték kíséretében:

"Jegeseső - Csaba {szárnysegéd}, kérem intézkedjen!" "Határon túl nincsen barátom!" - felelte Csaba. Erre F.B.: "Csaba, felhívom az anyukáját. Megvan a száma anyunak!" - hangzott fenyegetőn. Mire Csaba: "Nincs hatalma felettem...". F.B.:" Nem úgy ismerem."  - elhisszük tanár úr.

18 óra körül megérkeztünk Döblingbe, a hozzánk csatlakozott soproni társainkkal együtt az elmegyógyintézethez, ahol Széchényi élete utolsó éveit töltötte.

Rettentő hideg, jeges szél fújt, bár az eső elállt. Felsorakoztunk az emléktábla előtt, csupaszívvel fogadtuk osztrák barátunk koszorúját, magyarok általi tiszteletének kifejezését. Közvetlenül a felolvasás megkezdése előtt, elem- és utcalámpás sötétségben gitárkísérettel énekeltük el a Nemzeti Dal-t, a Himnuszt. 18 óra 48 percor Széchényi szövegek felolvasásával, a szombathelyi tévé és rádió személyes kíséretével, az óraszámláló tábla magasba tartásával elkezdődött maga a negyvennyolc órás felolvasás. "Éljen éljen éljen!"

Az ún. hangot, vagyis aki éppen olvasott néhány perc múlva "vittük fel a buszra", tehát az olvasó olvasás közben szállt fel a buszra. Vagyis innentől kezdve nem telt el szinte másodperc anélkül, hogy valaki ne olvasna. A buszon láncolvastunk, így érkeztünk meg  Eisenstadtba (Kismartonba), ahol megtekinthettük az Eszterházy kastélyt, majd Sopronba, a Bezerédj Amália Kollégiumba. Szakadt az eső. A buszról én vihettem be a hangot a kollégium egyik termébe. Mielőtt az éppenolvasó befejezné saját részét, felteszi kezét, jelezve, hogy nemsokára befejezi, valaki készüljön, vegye át. Így tettem én is. Javarészt akorabeli írók, költők kerültek a 48 órás palettára. Leginkább Márait, József Attilát, Weöres Sándort, Radnótit olvastam.

A 48 felolvasót többek között éjszakára beosztottuk, mert azért aludni mégiscsak kell, mégha három órát is. Csütörtökön reggel 7 óra körül keltem, már induláskor ásítoztam...Szóval én elvileg éjfélig voltam beosztva, vagyis leghamarabb éjfélkor feküdhettem le, foglalhattam el szobámat, Bogyival. Addig is kaptunk nagy szendvicset, teát, KÁVÉT! Éjfélkor Bogyival úgy indultunk "szobára", hogy ketten leszünk egy szobában. Ehhez képest két, már alvó csaj fogadott minket, igencsak "rosszarccal", ugyanis akaratlanul, de felkeltettük őket. Olyan "fogadtatásban" volt részünk, mely szót sem érdemel, csupán annyit, hogy Bogyival úgy döntöttünk, inkább 6-ig olvasunk, aztán 9-ig alszunk, a két csaj ugyanis akkor olvas fel....Hát nem volt semmi. Többek között felolvasásra került Petőfi Sándor: János vitéz című műve, melyet énekenként adtunk tovább. Cigizni le kellett menni a koli elé, ahova egy diktátor-portáson keresztül vezetett az út. Brrr....6 órakor olyan fáradt voltam, hogy nem gondoltam az elalvás sikerére...Ennek ellenére kivágott faként dőltem az ideiglenes ágyba, és már aludtam is. Semmire nem emlékszem, csak arra, hogy 9.38kor ébredtem. Bogyi sajnos csak egyetlen órára tudta lehunyni szemét. Összeszedtük magunkat, megpróbáltam összerakni az arcom, nem éppen békés körülmények között...Aztán felcuccoltunka buszra, elmentünk boltba kajáért, és elindultunk Fertődre.

Tehát 2. nap

Fertőrákos, Páneurópai piknik-emlékhely, Vasfüggöny -> az idő esős volt, így méginkább elkapott egyfajta nyomasztó érzés, hogy csupán tizenakárhány évvel ezelőtt még szögesdrótok választottak el országot, családot, barátot, szerelmet...

Fertőd felé vettük az irányt - pontosabban a sofőr és a busz. Útközben F.B. tájékoztatott minket a további programról (hova megyünk, mit nézünk meg, miért, kik veszik át esetleg az olvasást...). Miközben szomjasan ittuk szavait, egy eltévedt mókust fedezett fel néhány "felolvasó": "Nézzétek! Mókus!" - természetesen mindenki matricaként tapadt az ablakra...F.B. pedig mondta, mondta, aztán miután csend lett, ugyanolyan feszültségmentes bársonyos hangon, mosolyogva így szólt: "Nagyon fontos dolgokat mondtam, miközben mókust néztünk..". Elnézést tanár úr... :)

Mindenesetre megérkeztünk Fertődre, ahol egy iskola menzájának meleg és egyetlen kínálatát tehettük korgó gyomrunkévá. A "menü": natúr szelet (Orbit-hús) meghatározhatatlan borsós raguszerűvel, köretnek íztelen-szagtalan félig főtt rizs. A hússzeletet kénytelen voltam elnevezni Orbit-szeletnek, meglehetős rágós állaga miatt. De azon túl, hogy mindenki felismerte ezen sajátságokat (elvégre is igazi menza kaja!), akkor és ott mindannyian hálásak voltunk a meleg és gyerekkori emlékeket felszínre hozó ételért. Köszönjük! - köszönjük!köszönjük!köszönjük!

Ebéd után séta az Esterházy-kastélyhoz, mely időre a helyi kisiskolások vették át az olvasást. Óh, az a kastély! Nem először jártam már ott és vezettek körbe, de megunhatatlan! Szinte teljes mértékben versailles-i mintára épült, ahogy a Kloss Schönbrunn, melyet néhány hónappal ezelőtt csodálhattam meg. Szóval nem tudok betelni a kastély csodáival, a személyes idegenvezető közölte titkos történetekkel és tudnivalókkal. De mielőtt elragadtattnám magam, tovább lépek, vissza a felolvasáshoz, mert végeláthatatlan pátosz övezné az alábbi kastély-sorokat...Még csak annyit, hogy felemelő volt úgy kastélyt járni, hogy olyan csoporttal lehettem, akik egytől egyig igazán értékelik az ott látottakat.

Nos utunk tovább Nagycenkre vezetett, ahol a Széchenyi-mauzólemban - egy öreg bácsika segédletével - láthattunk Széchenyi-koponyát, Manót (!), Széchenyi-múmiát...Rettentő izgalmas volt, szó szerint.

Végül szellemi túránk második napjának utolsó, egyben éjszakai helyszínére érkeztünk: Kőszeg. Irodalmi vonatkozás: Ottlik Géza - Iskola a határon című művének egyik helyszíne, F.B. szinte "testrésze" (agy-, szívalkatrésze):

"Hittel vallom, hogy kétfajta ember létezik: kőszegi és nem kőszegi." (F.B.)

 Először olvastunk a Jurisics-téren, ahol egy merőben álmodozó és fáradt felolvasó göndörtincses haját megkívánta a gyertyaláng...Felolvasónk viszont fáradt volt hozzá. Mindenesetre az eset felizgatta, mert a gyertyát eldobta és a lángralobbanást kissé idegesen eloltotta. Röpke fellobbanás volt, de annál életveszélyesebb. Nem is gondoltam volna, hogy egy békésen pislákoló nemtudnihányszormártott gyertyában ilyen hirtelen szenvedély lakozik...

Míg az éppen sorosak olvastak a helyi könyvtárban, néhány negyedéves (ötöd!) csaj társaságában vásároltunk némi szőlővért - pusztán a békés hortyogás végett, hiszen reggel 6-tól olvastunk, ami azt jelenti, hogy éjféltől akár aludhattunk is VOLNA... :p

Az "Iskola a határon" tulajdonképpen egy kórházszerű masszív épület, ahol a mai napig bizonyos hátrányos helyzetű diákok laknak, illetve tanulnak. Kissé megrémített minket a látvány, ahogy este 22 órakor vonultunk az elhagyatottnak, kísértetiesnek tűnő építmény felé. Mint egy horrorfilmben. Bemegyünk ártatlanul 48-an, de senki nem tér vissza....húúú brrrrrr

Egy külső épületrészben kaptunk szállást, tipikus "táboros" szobákkal - és fürdővel :( Még soha nem mostam mosdókagylóban hajat, ööö, ezután sem fogok.

Az olvasást a negyed(ötöd!)éves csajcsapat kezdte, természetesen Ottlik Géza regényével. Itt kapcsolódott hozzánk Katona tanár úr, a történelem tanszékről. Aztán jött a váltás, mi elmentünk zuhanyozni. Bogyival és két harmadéves lánnyal kerültem egy szobába, közülük az egyik (M.) nagyon hasonlított Ribizlire, a legkedvesebb barátnőmre. Szóval zuhanyzás, 22-kor áttipegtünk Bogyival a Szőlővér Klubba, szőlővért kortyolni, traccspartizni, miegymás. Mint régen, osztálykirándulásokon...1-1.30kor nem vágódtam ugyan az ágyba, hanem lefeküdtem, de valószínűleg a mélykóma állapotából keltem fel. A nagyobbik baj az, hogy ez reggel 6kor az arcomon is látszott...De megnyugodva ismertem fel a nyomtatott betűket a lapokon, de hogy milyen lapokon?...

kacsazsír

3. nap

9-9.30kor hagytuk el a Szombathely közúti táblát, útközben F.B. köszöntötte az utasokat, vázolta  a programot: "Látom, mindenki friss, üde és kívánatos! Míg bekapcsolódunk a helyi ünnepségbe, mindenki szabadon sétálhat - 100 méteres körzetben. Este, 18.48-kor jöhet a Totális Őrjöngés, erről a három napról természetesen művészfilm készül - OSCAR!Oscar!Oscar! Jövőre pedig a 72 órás felolvasáson találkozik újra a csapat. Frissen légy!" Eme üdítő szavakat enyhén szólva zombi fejjel hallgattam, mosás utáni gyűrött arcbőrrel...

Bekapcsolódtunk a helyi ünnepségbe, személy szerint én igyekeztem minél inkább el- és megbújni, különösen kissé hungaristának tűnő öltözetem miatt....Majd a Weöres Sándor-szobor következett. Itt már oly mértékű koffein-elvonási tüneteim voltak, hogy "szökést" alkalmaztam M. nevű "bűntársammal". Ártatlan sétának indult ugyan, de a következő helyszínre mentünk, a fősulis könyvtárba, ahol hazugságra kényszerültünk, miszerint ún. előfutárok vagyunk, akik előrendelik az enni-innivalót, elsősorban a KÁVÉT! - Tetszik tudni, mindenki nagyon fáradt, a tanár úr is, ezért fontos, hogy gondoskodni tudjunk a kávéról...Így aztán elsőként kaptunk finom meleg kávét, aztán a tanár úr meglátva kettőnket először összehúzta szemöldökét, de közöltük, hogy nekünk köszönhetően azonnalfogyasztható kávé, és némi ropogtatni való várja őket. - Tényleg?! Hát ez nagyszerű! Nagyon ügyesek lányok! - Most pirulnom kellene, de valóban friss kávé várt szinte mindenkit és az elvonási tünetek is enyhültek.

Önkéntes szendvicsgyártás után a megyei könyvtárba meneteltünk át, ahol kis csapatonként rendelhettünk a szemben lévő pizzériából ételt. A Szőlővér Klub-hoz ismételten csapódva rendeltem Bogyival hamburgert, melyet P.A. albérletéhez rendeltünk házhoz. Az albérletben megfáradva, de törve nem nézegettük P.A. fotóalbumait, részesei lehettünk tisztára válásának (nem félreérteni!), megkajáltuk a házhozszállítottakat, aztán ahelyett, hogy jóllakott óvodásként lefeküdtünk volna aludni, amíg anyu vagy apu értünk nem jön, összeszedtük magunkat és visszatértünk a "48 órás felolvasás Klub"-ba. Itt nekivágtunk a 48. órának és újralelkesedve, Sport-szelet-fa árnyékában vettük utunkat a kiindulási pont, a Széchenyi-emléktábla felé. Itt lassan bekebelezett minket a csillagos ég, de leginkább a felettünk magasodó templom toronyóráját lestük. Mécseseket gyújtottunk, és az utolsó 48 másodpercet együtt, hangosan számoltuk vissza. Totális Őrjöngés. F. B. közölte, hogy minden percet "negyvennyolc másodpercesítünk". Emléklapok átadása, gitárkísérettel Nemzeti dal, ill. Szózat. Meghatódás, felajzás, fojtott félelem (ki olvas? hol van a hang?). Néhányan a hirtelen izgatottságtól felfrissültünk, így a helyi kocsmába mentünk "ünnepelni", este 19 óra körül. Ott pedig már a diszkóról egyezkedtünk. Útközben kidőltünk, így még én sem tudhatom, kik meddig jutottak...

22 órakor értem vissza a koliszobámba, ahol üresség, magány, szívemben fájdalom ijesztett rám. No nem azért, mert nem volt energiám tovább "ünnepelni"....

Végszóként szeretném elmondani, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyit jelenthet ez a néhány nap. Olyan társaságban lehettem, akikkel legalább egy közös pontunk volt. Pedig annyira sokféle ember jött. Mégis éreztem az értelmi, érzelmi szintet, hitet, mely szint elég magasan volt mérhető...A társaság nagy része közel áll az "én világom"-hoz, vagy legalábbis köztük nem érzem magam annyira másképpgondolkodónak. Hiszen kicsit ők is azok. De nem magyarázom tovább, majd legközelebb:) Egy kis vallási hangadás volt, mely három napra egyesült. Vallás, mely hisz a könyv, a betű, az olvasás erejében, a szabadságban és a szerelemben.

Köszönöm F.B.-nak, Bogyinak, Széchenyi-nek, a könyveknek, mindenkinek, aki ott volt, Istennek.

Anne, e-vel