Jó estét szájbertársak!
Ma is a már javában szuszogó szobatársam és erőlködő olvasólámpám fényénél, a kockás plédtől remélve melegséget jutottam el a "blogozásig". Későre jár, főleg hogy holnap 6.30kor kelnem kell.
Ma szomorú hangulatomat Holle anyó próbálta "felrázni". Sikerült is neki, mivel - szűk szemekkel ugyan - reggel hét óra körül kinéztem az ablakon és láttam: megrázta hatalmas dunyháját! Nem lett rögtön jobb kedvem, de pár másodperc erejéig csak a látvány volt a fejemben. Semmi más.
Ma (mármint kedden, nov. 27.) csak délután négykor volt egy szemináriumom. Csillag fél nyolckor lelépett suliba, de megbeszéltük, hogy tízkor hazajön és járunk egyet a városban. Két és fél óra nekem arra volt elég, hogy külsőleg és belsőleg összeszedjem magam, míg ő (Csillag) két órán vett részt. Szóval elfogadható szintre hoztam magam - legalábbis külsőleg. Megérkezett, evett, majd gatyába rázott (...mint szódás a lovát...), hogy fejezzem be az önsajnálatot és mások hibáztatását a saját hiányosságaim miatt, inkább tegyek azért, hogy például legyen diplomám. Ne pedig azzal foglalkozzak, hogy ki és miért akadályoz engem, meg szidjam a német tanszéket.
Igaza van, bár a német tanszéket csak szidni lehet, de akkor is ez van, ezt kell elfogadni, túl kell lépni. Csak ez nem megy olyan könnyen, ha az embert már öt éve nem engedik előrehaladni, bárhogy tesz is érte. Ezért aztán belefárad, leereszt és nyilván egyszerűbb megoldás nem bemenni órára, mint kézzel lábbal összehozni valamit. Ez nálam kissé bonyolult ügy, erről máskor.
Szóval kimentünk a Főtérre, ugyanis a karácsonyi árusok már kínálgatják portékájukat, a vásár megnyitotta csábító kapuit. Nagyon hangulatos. Csillaggal az összes árus faházikóját "meglátogattuk". Közösen megegyeztünk, hogy kinek mit vegyen. Vásárolt néhány ajándékot és kiegészítőt, viszont az én fejemben a saját problémáimon kívül nem volt semmi. Erre akkor és ott jöttem rá, anélkül hogy Csillag észrevette volna.
Aztán nyugodt, békés hangulatban visszamentünk ebédelni. Ő délután kettőre elszaladt órára, nekem még volt egy kis időm. Csak tébláboltam, dühöngtem, hogy anyu nem veszi fel a telefont, tesóm hülye, nem kapok sms-t senkitől. Mindenbe belekezdtem és ismét - mint már annyiszor - elvesztem a részletekben. Azon vettem észre magam, hogy mennem kell hajat mosni, készülődni. Az indulás előtti kapkodással kitöltött pillanatokban sanyika (telefonom) elkezdett "énekelni". Anyu. Végre reagált az elmulasztott 23 nem fogadott hívására. Ezzel elrohantam német irodalom szemináriumomra.
Thomas Mann: A varázshegy című művének filmadaptációját néztük, folytattuk.
Tűzhajú kezét megkérte Hé Arnold! - na szép! - gondoltam. Úgy látszik valaki kiszemelt engem odafönn és poénkodni támadt kedve...Kár hogy én nem találom viccesnek.
Óra alatt is egyre-másra járt az agyam, kattogtak a kerekek. Nem nyikorogtak.
Rövidre zárva, az estém - ha könnyek árán is - végülis békésebben végződött, mint tegnap. Maradjunk ennyiben.
Későre jár és Mr. Darcy (laptopom) is fáradt már.
Nyugovóra térek.
Békés éjszakát mindenkinek!
Anne, e-vel
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.