I'll be back - ahogy Arnold bácsi mondta.
Szóval - felvéve az elejtett, majd elveszített fonalat - egy évvel ezelőtti vázlataimat, idézeteimet átnézve, méltán tükrözik Rose akkori gondolatvilágát. Éppen ezért, szinte szerkesztés nélkül közlöm.
A múlt talán egy horgony, amely visszahúz. Talán el kell engedned azt, aki voltál, hogy azzá válj, amivé leszel.
Talán ez egy hülye közhely, amit ki tudja, hol olvasott. Akkoriban a múlt Rose-nak tényleg egy horgony volt, amibe belekapaszkodhatott a víz alatt. A horgony visszahúzta, még egyszer utoljára, hogy aztán elengedje - örökre.Tudta, hogy mit jelent, ha a horgonyba belekapaszkodik, tudta, az egész film lepergett a fejében, mielőtt engedte, hogy a felszínre húzza. Tisztában volt vele, számolnia kellett azzal, hogy nem lesz happy end. Hogy megint letörnek egy darabot a szívéből. De mégis, levegőre volt szüksége. Éppen röhejes módon verték át, úgy érezte, végleg megfullad. Levegőre volt szüksége. Akkor jött a horgony. Gyors fejszámolás és Rose úgy döntött, vállalja a szomorú következmények ellenére is. Csak ő mentheti meg. Egy év reményteli boldog pillanathalmaz volt az ajándék. A szomorú következmények egyike, hogy bizonyos dolgok örökre beleégtek az agyába. Hiába küzd ellenük.
Ha „könnyekig meghatódsz” valamilyen szenvedés láttán, ha nagyon erősen ver a szíved egy bizonyos személy társaságában, az nem szeretet, az érzelmi felindulás.
Ha „megkap” valakinek a nyugodt ereje vagy bájossága, ha elbűvölten „átengeded magad”, az nem szeretet, hanem önmagad kiszolgáltatása.
Ha elveszted a fejed egy nő szépsége láttán és bámulod, hogy gyönyörködj benne, ha valakinek az eszét nagyra becsülöd és keresed a vele való társalgás örömét, az nem szeretet, hanem csodálat.
Ha minden erődből el akarsz nyerni egy tekintetet, egy becézést, ha mindenre kész vagy, csakhogy karjaidba vehesd és birtokold a testét, az nem szeretet, hanem mohó vágyad, amely érzékiségből fakad.
A szeretet
nem azt jelenti, hogy a másik hatással van rád,
nem a másik iránti érzelmi vonzódás,
nem önmagunk átengedése a másiknak,
nem a másik csodálata,
nem a másik utáni vágyódás,
nem a másik birtokbavételének az akarása.
A szeretet lényegében önmagunk odaajándékozása a másiknak és a többieknek.
A szerelmi kapcsolatokban finom vonal húzódik a gyönyör és a gyötrelem között. Igazság szerint közkedvelt hiedelem, hogy a gyötrelem nélküli kapcsolat értelmetlen. Egyeseknek a fájdalom növekedést is jelent. De honnan tudjuk, hogy hol végződik a növekvő fájdalom és hol megy át gyötrő fájdalomba? Mazochisták vagy optimisták vagyunk, ha továbbmegyünk ezen a vékony vonalon? És ha már kapcsolatról van szó: honnan tudjuk, hogy mikor elég az elég?
Lehet, hogy a tévedéseink határozzák meg a sorsunkat. Ha nem hibáznánk, mi alakítaná az életünket? Ha sose térnénk le az útról, talán sose lennénk szerelmesek, nem lennének gyerekeink, és nem lennénk azok, akik vagyunk. Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton, ami adatott, és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha... Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.